Nahát, most veszem csak észre...
Mostanában, kicsit elvesztettem a seblámpa porcelánfehér körét a vak szobafalakon, elég részegdeden bolyongtam, beverve a kútfőt minden kiszögellő mellékíznek nőből,macskából meg pénzből szoborva, volt köztük verem, láthatatlan lépcső, égbemagas sziklafal, és mindenféle kötélhágcsók, vissza a múltbéliekhez, meg visszakanyarodva a mostaniakhoz, némelyik vágott-csípett-harapott, meg édesgetett, símogatott. És egyikbe sem tudtam tartósan belegabalyodni. És az összes szagok, meg ízek, hangu-gondolatok, most nézem, hopp, oda vannak madzagolva, ide, ahhoz a kötélhez, amin én magam táncolok. Amin egyedül is tudok menni. Amin csak egyedül tudok menni.
My way. Megvan.
És nem égrengető a megváltás, csak rádöbbenni a valóságra, kenyeret enni papírszendvics után, az a jó.
A szösz meg elkísér.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése