Természetesen a macska marad, ferjengő átokként csócsálva lelkem utolsó hópatyolat csücskein, acélcsúcsú zászlórudat pökve kupám közepébe, és ezt kiáltva: csuhajj szomszédok, jönnétek át megkóstolni óboromat, violinkulcsot engraválva eme ántik brokát homlokba?
Ma kibasztam vele. Épp tönkre akart tenni valamit, én leültem vele szemben és kedvesen néztem rá, majd kapott egy szelet sonkát, a szokásos szekrénydobálás és elkeseredett szentségelés helyett, majd kapott még egy szelet sonkát. Most az erkélyen ül, és szerintem az öngyilkosságot fontolgatja, mert csalatkoznia kellett krédójában. Én megértem, és megcirógatom a fejét, ő a szokásos karomba helyezett vonalkódminta manőver helyett mélán felnéz, és esküdni mernék rá hogy rágyújtana.
Valamint dístztárgynak neveztem ki a kávéscsészét, amiből szurokból való ciklopszi mennyoszlopokként meredeznek a cigarettacsikkek. Gyönyörű. Most bort kívánok, valamint egy hagymázas vígjátékot, kussoló mélycsendet estére, és valami szottyadt rémálmot lovakkal és hátizsákokkal. Csirió!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése