Szabadság

-Te. Figyimár.
-Na mondsza.
-Fúú... azt sem tudom, hogyan kezdjem. Durva.
-Na bökd már ki.
-Na...várjál...vááá.
Tudok repülni.
-Mi?
-Tudok repülni.
-Mármint hogyan? Hogy érted azt hogy 'tudok repülni'?
-Ahogy mondom. Elemelkedek a földtől, és olyan magasra megyek, amilyenre csak akarok. Fel a felhők közé, meg minden.
-Ööööö... ez pont elég nagy baromságnak hangzik ahhoz, hogy ne baromkodj, szóval tegyük fel, oké. Tudsz repülni.
Mutasd.

...

-Óanyám.

...

-Ez valami eszméletlen.

...

-Még nézni is borzongató... és... milyen? Milyen érzés?
-Félelmetes.
-Mármint a tériszony? Vagy nem is, te sosem voltál tériszonyos... A hirtelen magasság? Vagy a biológiailag szokatlan körülmények? Vagy mi? Aztakurva basszus...
-Kibaszott nagy élmény elválni a talajtól, és fentről nézni mindent, amit eddig csak vízszintesben láttál... felrepültem villanyoszlopokra, aztán háztetőkre, meg...
-...de várjál basszus, honnan van ez az egész? Mármint hogyhogy tudsz repülni? Felkeltél reggel és kész?
-Kábé. Mindig is szerettem volna, ki ne álmodozna a repülésről... de tudod, voltak ezek a hüye pillanatok, amikor konkrétan megpróbáltam. Mármint baromi erősen vágytam arra, hogy felemelkedjek. Behunytam a szemem és kívántam. És a legutolsó alkalommal... egyszerűen sikerült.
-Basszus.
-De közben ez a legnagyobb szivatás az egészben. Semmiféle isteni ajándék, nulla kerub, meg misztikus villámlás, meg ilyenek, hanem csak úgy megtörtént. És nem tudok szabadulni a gondolattól.
-Mitől is pontosan? REPÜLSZ baszki. Hihetetlen.
-Tudod, attól félek, hogy ahogy jött, úgy el is tűnhet egyszer. Akár épp odafent.
-Nem hiszem, hát gondolj csak bele...
-Te gondolj bele! Ott repülök, és egyszercsak puff, és zuhanok. És kiabálhatok amennyit csak akarok, nincs kinél reklamálni, hogy basszus ez nem igazság, meg ilyenek, egyszerűen le fogok esni, és szétcseszem a fejem valami marhanagy kereszteződésben, vagy mittudomén.
-Rohadt egy dolog ez.
-Az bizony.